Tudástár

2021.12.04

A szakállas agáma (Pogona vitticeps) a legkedveltebb hüllők közé tartozik a kezdő terraristák körében. Nyugodt természete és közepes mérete miatt is igen népszerű.
Ha egy olyan hüllőre vágysz, ami látványos megjelenésű és jól tűri a kézbevételt, akkor egy szakállas agáma a tökéletes választás!

Megjelenése

Az imént említett “közepes” méret nemek szerint is változhat, átlagosan 40-55cm. Manapság már sokféle színváltozata ismert, a hagyományos barnás-narancsos árnyalattól egészen a fehérig! Illetve előfordul bőr- és selyemhátú változatokban is.

Habár az emberekkel szemben barátságos, lehetőleg terráriumonként csak egy hím agámát tartsunk.

Lakhelyének kialakítása

A terrárium mérete szempontjából amíg fiatal agámáról beszélünk (2-3 hónapos) megfelelő lehet egy kisebb (60x30x30 vagy 80x40x40 cm), de végleges helyéül inkább 100x50x50 cm-es terráriumban gondolkodjunk. Fontos, hogy nagy alapterületű, fekvő terráriumra van szüksége, ami megfelelő mozgásteret biztosít agámánknak. Kifejlett méretét 1-1,5 éves korára éri el. Választhatunk akár beépített sziklahátteres terráriumot is, ahol már a napozófelületek ki vannak alakítva.

Lakhelyét nagyméretű sziklákkal, fákkal, különböző mászási, pihenési lehetőséggel rendezzük be. Fa esetében semmiképp se kint szedett ágakat, gyökeret használjunk, mert azzal parazitákat tudunk bevinni a terráriumba, ami megbetegítheti kedvencünket. Az üzletekben rengeteg természetes hatást kölcsönző dekorációkkal, illetve biztonságosan használható fákkal, gyökerekkel (redmoor/vasfa/driftwood) találkozhatunk.

Aljzatként terráriumi homokot használjunk kellő vastagon, hogy tudjon ásni. Ezekből már kimondottan agámáknak gyártott, vitaminozott aljzatok is beszerezhetők! Kerüljük a fenyőkérget, tőzeget, kókuszrostot, nagyszemű kavicsot és más hasonló aljzatokat.

Világítás

A szakállas agáma nappal aktív állat. Tartásához nélkülözhetetlen a megfelelő melegítő és UVB izzó/fénycső. Előbbi teljesítménye az adott terrárium nagyságától, a napozóhely kialakításától is függhet. A napozóhelyen biztosítsunk számukra 30-35 fokot, természetesen a terrárium többi részén lehet hűvösebb. Éjszaka nem igényel melegítést, amennyiben a szoba nem hűl 18 fok alá. A megfelelő hőmérsékletet terrarisztikai hőmérővel ellenőrizzük, ezek többsége a páratartalomról is informál! Az UVB világításnál figyelembe kell venni, hogy 10.0-ás izzót használjunk, ami lehet 13w, illetve 26w.

Nagyobb terráriumoknál fénycső is alkalmazható. A fénycsövet rejtő akvarisztikai lámpatest műanyag védőplexijét távolítsuk el, mert az oly fontos UVB sugarakat kiszűrheti! Mivel a természetes napfényt helyettesítjük, így eznapi 12 órában szükséges. Ennek szabályozása időkapcsolóval a legideálisabb. Megfelelő világítás hiányában nem tudja beépíteni a kalciumot szervezetébe a fejlődéshez, ami rendellenességekhez,  betegségekhez vezethet!

Mind az UVB, mind a melegítő izzókat kerámia foglalatos, fém búrába kell helyezni. A kerámiából, cserépből készült búrák nem alkalmasak, mivel elnyelik a hőt, és az UV-t sem tudják lesugározni a
terráriumba.

Hasznos lehet még egy megfelelő méretű tál, amiből nemcsak iszik, de akár meg is mártózhat vedléskor kedvencünk.

A szakállas agáma etetése

Mindenevő, így élő eleség mellett szüksége van növényi táplálékra, zöldségre, gyümölcsökre is.

Gondoskodjunk a lehető legváltozatosabb táplálékról számukra! Zöldség-, gyümölcsféléket mindig alaposan mossuk, szárítsunk meg etetés előtt.

Élő eleség lehet:
• Lisztkukac
• Tücsök
• Sáska
• Gyászbogárlárva
• Viaszmolylárva
• Rózsabogárlárva
• Selyemhernyó
• Különböző csótányfélék

Ezeket mindig üzletben vásároljuk, a kint szedett eleség szintén nem alkalmas parazitaveszély miatt. Az eleségállatokat praktikus tartókba helyezhetjük és zöldséggel, gyümölccsel, rovarzselével és tücsöktáppal tápláljuk, így még értékesebb beltartalommal kerülnek kedvenceink elé!

Táplálékát porozzuk jó minőségű (pl. ZooMed) vitaminokkal és kálciummal etetés előtt! Ne használjunk ismeretlen összetételű, házilag kevert porokat.

Összességében a szakállas agáma rendkívül masszív hüllő, ami megfelelő gondoskodás mellett akár
10 évig is családunk része lehet!

Reméljük neked is elnyeri tetszésed ez a kedves mini-dinoszaurusz! 

-Tűzhal team-

2021.09.08

Először is jó, ha tudod, hogy egy akvárium indítását nem jó elhamarkodni. Az élőlényeknek az életben maradáshoz megfelelő minőségű vízre van szükségük, ehhez el kell szaporodniuk bizonyos baktériumoknak, amik a lebontásért felelnek. Tehát az első telepítés előtt érdemes várni nagyjából egy hetet. Természetesen vannak dolgok, amit már rögtön az elején elhelyezhetsz benne, hogy ez idő alatt se kelljen üresen nézegetned az akváriumot.

Nézzük sorra milyen léptékekkel célszerű egy akváriumot berendezni és elindítani!

Első feladatunk az aljzat elhelyezése lesz. Ennek kiválasztásában is igyekszem segítségedre lenni! A legegyszerűbb megoldást a “kavicsok” adják (annyi bonyodalom van velük, hogy érdemes jól átmosni használat előtt). Ezek lehetnek természetesek vagy festett, színes kavicsok, illetve kisebb-nagyobb szemcseméretűek. Persze ha komolyabban szeretnél foglalkozni az akvarisztikával léteznek speciálisabb, úgynevezett növénytáp talajok, illetve aktív talajok is. Ezek a növények gyökerét táplálják és a víz minőségének megőrzésében is segíteni tudnak. A kategória leírásokban és a termékeknél hasznos információkat és mennyiségi javaslatokat kaphatsz a termékekről! ;)

Ezt követően már akár el is kezdhetnénk feltölteni az akváriumot, viszont néhány növényt egyszerűbb még ilyenkor beültetni és a technikai eszközöket is praktikusabb már most felszerelni, hogy a feltöltés után már csak be kelljen üzemelni őket.

Növény vagy műnövény?

Manapság már nagyon szép és élethű műnövényeket is tudunk vásárolni, bár az összehasonlításban még mindig az igazi élő növények nyerik a versenyt. Ugyanis, ha kicsit jobban belegondolunk a növények a fotoszintézis segítségével részt vesznek a biológiai folyamatokban is. A gondozásukhoz kapcsolódva itt meg is említenék néhány kiegészítőt, amire a későbbiekben is szükséged lehet. Ugye az aljzat tekintetében már említettük, hogy léteznek a növények számára hasznos táptalajok... Mindemellett segítségedre szolgálhatnak nagyon jó minőségű folyékony tápoldatok is (természetesen kimondottan akvarisztikai célra). Az ültetéshez használhatsz ültető csipeszt is (főleg, ha a későbbiekben a már feltöltött akváriumban szeretnéd tarkítani a látványt). Mivel nem minden növényt kötelező ültetni, ezért már itt megemlítenék néhány dekorációs elemet, amikre rögzítheted ezeket (mondjuk damil segítségével). A Red Moor fa (vagy más fa félék pl. Mangrove, vasfa, stb.) az egyik ilyen, amit sokan kedvelnek mivel alapból nagyon szép formája van, nem korhad el víz alatt és ha még egy kis növényzettel is megbolondítjuk csodálatos látványban lehet részünk. 

A növények ültetésénél győződjünk meg arról, hogy melyik nő magasra és melyik terjed inkább szépen bokrosodva az aljzathoz közel, hiszen nem lenne szerencsés az akvárium elejét betakarni a nagyra növő fajtával. Azért szokták azt mondani, hogy vannak előtéri-, közép-, és hattéri növények.

Dekorációs tárgyak az akváriumban

A növények önmagukban is csodaszép látványt tudnak nyújtani és bújóként is tudnak szolgálni, ha elég sűrűre nőttek, ugyanakkor egyéb dekorral is szépítheted az akváriumot. Például az előzőekben már említettük a különböző fákat, de rengeteg formában kaphatók kerámia dekorációk vagy különböző természetes sziklák, kövek... Légpumpákkal mozgatott kerámia dekorációkat is lehet már kapni, vagy ennek segítségével egyszerű buborékfüggönyöket is tudsz alkotni porlasztókövekkel!

Jöhet a feltöltés!

Felmerülhet a kérdés, hogy milyen vizet használj. Amennyiben nem valami extrább igényű halakat fogsz telepíteni lehet “sima” csapvíz. A sima szó azért került idézőjelbe, mert azért vízkezelő szer szükséges ahhoz, hogy a halak számára élhetővé tedd a csapvizet. Mivel most friss akváriumról beszélünk érdemes lenne indító folyadékot használni, ami tartalmazza a lebontó baktériumokat, amiknek utána már csak el kell szaporodniuk és nem a nulláról kell kialakulniuk. A későbbiekben egy részleges vízcsere esetében már elég lesz önmagában egy egyszerűbb vízkezelőt használni, ami semlegesíti a klórt, megköti a nehézfémeket és különböző ásványi anyagokkal látja el a vizet. A feltöltés után indítsuk el a szűrőt, fűtőt és a világítást, hogy a biológiai folyamatok beinduljanak! Ha ezzel is megvagyunk, már csak egy kis türelem kell és jöhetnek a halak! ???? A halakat is érdemes több lépcsőben, folyamatosan betelepíteni, nehogy a kezdeti törékeny biológiai egyensúly felboruljon! Ahogy a halak száma nő, az általuk termelt tápanyagokon folyamatosan szaporodnak el a lebontó baktériumok, így egy hosszútávon működő, egészségesen fejlődő akvárium lesz a lakásunk dísze!

-Tűzhal team-

2021.06.06 0:17

Megtetszett az akvarisztika világa, de nem tudod, hogyan állj neki? Pár hasznos tippel igyekszünk segíteni a kezdést

Milyen méretű legyen egy kezdő akvárium?

Sokan vannak abban a tévhitben, hogy kisebb akváriummal könnyebb belerázódni az akvarisztika világába! Nos, ez nem feltétlen igaz! Sőt! Érdemes tudnod, hogy egy nagyobb akváriumot sokkal egyszerűbb tisztán tartani, hiszen könnyebben fenn tudjuk tartani a biológiai folyamatokat és mindemellett több lehetőséget biztosít a leendő halak méretét és számát tekintve is. Ettől függetlenül minden típusú akváriumnak megvan a maga varázsa. Célszerű annak megfelelő döntést hozni, hogy milyen állatokat szeretnénk tartani. Más-más akváriumot igényelnek az axolotlok, rákok, garnélák és természetesen a számtalan fajtájú halakról még nem is beszéltünk! Ma már rengeteg lehetőség áll rendelkezésedre akváriumok méretét és technikai felszereltségét illetően! Akár pici nano akváriumot szeretnél (apró halakkal és/vagy garnélákkal, csigákkal), akár nagyobbat sügérekkel, ragadozó halakkal, de választhatod a középutat is egy vegyes akváriummal (egymással békésen élő halakkal: akár elevenszülőkkel, lazacokkal, márnákkal, labirint kopoltyúsokkal, csíkfélékkel, harcsákkal...), esetleg biotóp jelleggel...

Hova tegyem az akváriumot?

Az akvárium helyének kiválasztásánál fontos szempont, hogy ne legyen túl közel az ablakhoz, ugyanis, ha túl sok beszűrődő fény éri, az algákkal hamar meg fog gyűlni a bajod. A másik fontos tényező a bútor. Vannak olyan akváriumok, amikhez saját bútort is tudsz vásárolni. Talán ez a legpraktikusabb megoldás, hiszen ez esetben biztosan az akvárium méretéhez van tervezve a teherbírás. Ha mégis saját bútorra (akár komód) szeretnéd elhelyezni, győződj meg arról, hogy el fogja bírni azt a terhet, amit a feltöltött akvárium fog nyomni! És bár az összeállított szetteknek van az alján keret, de egyéb esetben célszerű akvárium alátétet tenned az akvárium alá, hogy az esetleges egyenlőtlenséget kiküszöböld a bútoron, nehogy szétpattanjon az akvárium, ha nem fekszik fel teljesen.

Mire figyeljek az akvárium technikai felszereltségét illetően?

Egy akváriumnak a tökéletes üzemeléshez szüksége van szűrésre, levegőztetésre, fűtésre és amennyiben élő növényekkel szeretnéd berendezni, nem hanyagolható el a világítás sem. Ezek teljesítménye természetesen az akvárium méretétől függ. Ha kezdőként nem szeretnél az összeállítással bajlódni, nagyon sok márkában hozzá tudsz jutni komplett szettekhez. Hogy néhány megbízhatóbb nevet megemlítsek, a következőket tudnám felsorolni, amiket mi is árusítunk: Ferplast, Eheim, Diversa, Resun. Ezek legtöbbje a teljes technikát tartalmazza!

Ha mégis saját összeállítással szeretnél indulni, pár szóban felvázolnám, milyen kínálat áll rendelkezésedre:

A szűrést és levegőztetést nem feltétlen kell külön kezelned! Ma már a legtöbb szűrő az oxigénellátást is biztosítja. Kisebb akváriumok esetében vannak egyszerű belső szűrők (általában szivacs szűrőtöltettel), akasztós szűrők (amik többnyire szintén szivacsszűrőt tartalmaznak, esetleg aktív szénnel dúsítva) és talajszűrők. Nagyobb akváriumoknál mindenképpen komolyabb külső szűrőt érdemes választani, ami a nagyobb teljesítmény mellett nagyobb szűrőtartállyal is rendelkezik. Ezekben már lehet kombinálni a technikai (kisebb-nagyobb porózussal rendelkező szivacs, perlon vatta...) és a biológiai tölteteket (siporax, kerámia, lávakő, agyaggolyó, különböző gyanták) is!

A fűtő teljesítményét is az akvárium méretéhez célszerű igazítani. Érdemes minimum 1W/literrel számolni. Ezek a fűtők manapság már termosztáttal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy be tudod állítani rajta milyen állandó hőmérsékletet szeretnél elérni. Nem megy folyamatosan (ellentétben a régi fix fűtőkkel), hanem érzékeli, ha lehűl a víz és akkor kapcsol be. Mikor felfűtött ismét kikapcsol.

Világításból is több lehetőség áll rendelkezésre! Amennyiben szabvány méretű akváriumod van, léteznek komplett műanyag tetők (akár LED-es vagy más fénycsöves megoldással), ami lefedi az egész tetejét. Ezen kívül léteznek különböző csiptetős, állítható lábakkal rendelkező és függeszthető világítások, amik szintén lehetnek LED-esek vagy fénycsövesek.

Ha minden megvan, indulhat az akvárium feltöltése és berendezése! ????

Ezekhez még a következőkre lehet szükséged: aljzat, növény (vagy műnövény), dekoráció, vízkezelő szerek.

Ezekről a következő cikkünkben részletesebben is olvashatsz!

-Tűzhal team-

2021.04.27 16:19

Mikor úgy döntünk, hogy életünk egy új családtaggal bővül, érdemes utána járnunk a kutyatartás alapvető tárgyi feltételeinek.

Kezdjük a leglényegesebbel, a táplálkozással! Úgy, mint nekünk, embereknek, a kutyáknak is fontos a táplálék minősége. A kölyök kutyának a fejlődése szempontjából főleg fontos, hogy a megfelelő tápot kapja a fejlődő szervezete! Figyelembe kell venni, hogy adódhatnak allergiák, leggyakoribbak a csirke és a glutén. De nem kell félni, mert vannak kimondottan olyan tápok, amik az érzékeny kutyáknak lettek kifejlesztve. Jó esetben ezekkel a tanácsokkal már a tenyésztő ellátja a leendő gazdit!

A kutyus ápolása is nagyon fontos feladatunk lesz! Hiszen nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy a csöppség szőre és bőre egészséges maradjon. Választanunk kell egy jó minőségű, könnyen kezelhető fésűt, ezek közül a Furminatort emelném ki elsősorban, mivel ezek egyedi szőr típusra vannak kifejlesztve! Igen, az sem mindegy a kiválasztáskor, hogy kutyusunknak göndör, egyenes, hosszú vagy rövid szőrzete van!

Ha már a szőrről és bőrről van szó, nem hagyhatjuk ki a kutyus biztonságát sem. Ugyanis figyelnünk kell az esetleges élősködőkre és azok írtására! Ha mégis megtörténik a probléma, akkor pedig tudjuk célirányosan kezelni. Megelőzésnek tökéletesek a kullancs és bolha riasztó cseppek és nyakörvek, amit a kutyus életkora és súlya szerint választunk ki! Ha észre vesszük, hogy kedvencünkön már megjelentek az élősködők, akkor már más eszközökhöz kell nyúlnunk! Vannak kifejezetten olyan szerek, samponok, amik segítenek megszabadulni tőlük!

A póráz, a hám és a nyakörv kiválasztását is át kell gondolnunk, mert a kényelmes sétákat befolyásolja a későbbiekben. Fel kell mérnünk azt is, hogy a gazdinak melyik típussal könnyebb kezelni a kutyát. Nehezen kezelhető példánynak úgymond fojtó nyakörv, nyugodt egyednek akár hám is ideális választás lehet. Vannak akár fix pórázok, kiállításra vagy neveléshez, ezekkel sokkal könnyebb az első időszakban. Ellenben a kiengedhetők, például Flexik, nagyobb szabadságérzetet, mozgásteret adnak. Ezekből is több féle erősségű, hosszúságú, anyagú áll rendelkezésünkre. Választásnál vegyük figyelembe kedvencünk méretét, súlyát!

Amennyiben benti kutyáról van szó és sétára nem mindig van lehetőség, illetve a kölyök még nem szobatiszta, érdemes beszerezni kutyapelenkát, hogy kedvencünk a lakás egy adott pontján elvégezhesse dolgát.

Hasznos és kellemes időtöltés, ha kedvencünket képezzük, trükköket tanítunk neki. Ez nagyon fontos, hiszen addig is csak rá fordítunk figyelmet és nekünk is könnyebb lesz a dolgunk egy képzettebb kutyával. Nagyon sokat segít, ha jutalmazzuk. A játék és a jutalomfalat egyaránt nagy örömet okoz neki. Jutalom falatból érdemes kisebb szeműt választani, mivel azt gyorsan megeszi és utána egyből koncentrál tovább, így  nem veszítjük el a figyelmét .

Az alapfelszerelések közé sorolható még az etető és itató tálka. Ezekből hatalmas a választék! Ez lehet szimpla, dupla, műanyag vagy fém. Számos speciális modell is beszerezhető! Hosszúfülű fajtáknak emelt, mohó egyednek habzsolás gátló tálak! A megfelelő méretű szállító boksz beszerzése az első feladataink egyike! Szükség lesz rá, amikor a tenyészetből elhozzuk, állatorvoshoz vagy akár a nyaralásnál szállítjuk! Lakásban tartott kutyusnak szüksége lesz egy fekhelyre, hogy legyen hova elvonulnia, játékokra, amivel meg tudjuk előzni, hogy unalmában tárgyainkat megrongálja! Ezeket életkor, fajtajelleg, vérmérséklet és egyéni szimpátia szerint is kiválaszthatjuk, a kínálat tárháza végtelen! Lehet akár sima teniszlabda, figyelmet lekötő falatka tárolós, vagy akár rágásálló típus.

Főleg eleinte rengeteg figyelmet és türelmet kell adnunk a kutya – gazdi kapcsolatba, de cserébe korlátlan és feltétlen szeretetet kapunk négylábú barátunktól!

Hű társunkról, a kutyáról számtalan könyv és cikk jelent már meg, így ez a rövidke írásunk közel sem lehet teljes körű! Egy kutyáról gondoskodni sok éven át tartó felelősség teljes feladat, igyekezzünk a lehető legtöbb információhoz jutni még a kedvenc megvásárlása előtt! Rövid írásainkkal, üzleteink kínálatával, szakértő eladó kollégáinkkal és ügyfélszolgálatunkkal ehhez igyekszünk segítséget nyújtani! Éljetek át sok örömet az új családtaggal!

-Tűzhal team-

2021.04.22 4:22

A deguk és a csincsillák kinézetükben, lakóhely igényükben és táplálkozási szokásaikban hasonló állatok. A hasonlóságok mellett azonban különbségek is vannak köztük.

Degu

A deguk Chiléből származó rágcsálók. Eredeti élőhelyükön, földalatti üregrendszerekben élnek, de mellső lábaik mászásra is alkalmasak. Éppen ezért lakóhelyüket érdemes úgy kialakítani, hogy sok bújó és mászó lehetőségük legyen.

A deguk nem szeretik a túl meleg, illetve a túl hideg helyeket sem, így elhelyezésüknél vegyük figyelembe az optimális kb. 25 fokos szobahőmérsékletet.
Deguk tartására alkalmas ketrecek és terráriumok tárházából választhatunk. Ketrecből az erősebb rácsból készült lakóhely alkalmas ellenállni a deguk „mindent meg kell rágni” szokásának, a terrárium pedig, jól kialakított szellőztető rendszere és ellenállósága miatt alkalmas a deguk tartására. A deguk ketrecét vagy terráriumát érdemes sok bújóval berendezni, legpraktikusabbak a  kerámia házak lehetnek. Ezek a melegben hűvös helyként szolgálnak és ellenállnak a rágásnak is. Mászáshoz, rágáshoz helyezzünk be nekik több bújót, ágakat, ahol karmaikat is koptatják. Fontos, hogy a deguk körmét tilos vágni, mert ezáltal járásuk bizonytalanná válhat, sérülékenyebbek lesznek.

Etetőtálra és itatóra is szükségük van! Etetőtálnak egy nehéz porcelán vagy kerámiatál tökéletesen megfelelő. Itatásra szintén hasonlót használhatunk, a rendszeres tisztítás mellett, hiszen így a víz hamar koszolódik, vagy választhatunk a műanyag önitatókból, ezt úgy helyezzük el, hogy megakadályozzuk a szétrágását.

A deguknak fürdetőhomokra is szükségük van! Ez a kisállatboltokban kapható csincsilla homok legyen. Ezt naponta egyszer, legalább egy 15 percnyi ideig hagyjuk bent neki, a felesleges koszolódás és pocsékolás elkerülése miatt. A degu lakhelyet faforgács alommal lehet még kényelmesebbé tenni, hiszen ebből remek fészket tudnak maguknak készíteni.

A deguk nappali élőlények, így lakhelyüket helyezhetjük a lakás forgalmasabb részére, hiszen szeretik a sok mozgolódást figyelemmel követni. Ezen kívül oda kell figyelni, hogy ne legyenek kitéve közvetlen napsütésnek és a huzatot is kerüljük.

A deguk ketrecét vagy terráriumát érdemes hetente egyszer alaposan kitisztítani!

Átlagos élettartamuk 5-8 év között van. A deguk társas élőlények, eredeti helyükön, kis kolóniákban élnek, így ezt figyelembe véve, érdemes legalább két azonos nemű egyed, pár vagy hárem deguban gondolkodni.

Táplálásukra a széna a legfontosabb táplálék számukra, így ezzel ne spóroljunk soha, illetve a széna remek bújó és fészek anyag is, amit a deguk előszeretettel használnak fel ezekre a célokra.

Tápokból kimondottan a deguk számára gyártottak a megfelelők, amik pelletáltak, javarészt fűfélékből állnak, magmentesek. Zöldségekkel, főleg gyümölcsökkel óvatosan bánjunk, hiszen rendkívül érzékenyek, és cukorbetegségre hajlamosak. Ha mindenképpen gyümölccsel szeretnénk meglepni kedvenc deguinkat, akkor szárított formában rengeteg féléből válogathatunk.

Csincsilla

Természetes játékként ágakat is adhatunk nekik, ezek származhatnak gyümölcs-, bükk-, nyír- és mogyorófákról.

A csincsillák az Andok területeiről származnak, inkább estétől aktívak és szeretik a hűvösebb környezetet. Az Andok területein kis pára tartalmú, magas hőmérséklet ingadozások figyelhetők meg, így igyekezzünk a csincsilláink számára szárazabb, hűvösebb életteret biztosítani, ami nem huzatos. A csincsillák lakóhelyének kiválasztásánál ezeket alaposan vegyük figyelembe.

Társas lények, így ha csincsillát szeretnénk, érdemes legalább két azonos nemű egyedben vagy párban gondolkodnunk.

A csincsillák átlagos élettartama 10-20 év között van, így erre is érdemes felkészülni.

A csincsilláknak a degukhoz hasonlóan sok bújóval és mászó lehetőséggel felszerelt ketrecre van szükségük.

A csincsilla lakóhelyének berendezése a deguéval teljes mértékben megegyezik.

A csincsillák azonban, mivel éjjeli állatok, napközben sokat pihennek, így az ő lakóhelyüket érdemes csendesebb, keveset használt területre költöztetni. Előfordulhat, hogy egyes csincsillák átveszik az ember életritmusát, de elsősorban éjszakai állatok.

A csincsillák táplálkozási szokásai teljes mértékben megegyeznek a degukéval. Széna a fő táplálékuk és rostban gazdag tápra van szükségük. A különbség a csincsillák és a deguk között mégis annyi, hogy a csincsillák kis mennyiségben fogyaszthatnak zöldségeket, gyümölcsöket, ám mivel eredeti élőhelyükön ezek nem találhatóak, kis adagokban nasiként adjuk ezeket nekik, főleg szárított formában.

A csincsillák etetésére számos gyártó készít prémium tápokat, így a megfelelő élelem és víz mennyiség adásával egy, maximum két napra magukra hagyhatjuk őket. Ilyenkor arra figyeljünk, hogy a lakóhelyük ne tudjon felmelegedni az optimálisnál jobban.

Ne feledjük, hogy a csincsillák számára is rendkívül fontos a fürdető homok, ami csak csincsilla homok lehet. Vízzel való fürdetésre nincs szüksége, ahogyan karomvágásra sem.

Vastag bundája megakadályozza az élősködők bőrhöz jutását. Ha megijed, képes ledobni bundáját foltokban, így nem célszerű csak a bundájánál megfogni. Először a faroktövénél, majd a hasa alatt fogjuk meg és egyszerre emeljük fel. Ez csincsillánknak is kényelmesebb érzés lesz.

Ha biztosítani tudjuk mindkét állatfaj számára, a megfelelő környezetet és ellátást, nincs akadálya, hogy bearanyozzák mindennapjainkat!

Reméljük hasznosnak találtátok írásunkat, sok örömet kívánunk e remek társállatokkal!

-Tűzhal team-

2021.04.18 17:34

A tavasz beköszöntével sokan elgondolkoznak ezen a kérdésen, bár azért hozzátenném, hogy ugyan a jó időben fokozottabb veszélynek lehetnek kedvenceink kitéve, ezt a kérdést nem szabad az év többi részében sem mellőzni! Az egyre enyhébb és rövidebb telek nem feltétlen pusztítanak ki minden káros parazitát. A kullancsfertőzés veszélyét nem zárja ki a városi lét sem, mert a parkosított részek is kedvező feltételeket biztosítanak a kis vérszívóknak. Ugyanakkor a bolhák összeszedését sem küszöböli ki, ha kedvencünk lakásban éli életét, mivel a bolhapeték akár a cipővel is bekerülhetnek otthonunkba az utcáról!

A kérdésre visszatérve! Jó, ha tisztában vagyunk a lehetőségekkel, hogy milyen készítmények (spot on – cseppek, spray, nyakörv, sampon, ultrahangos riasztó) állhatnak rendelkezésünkre és milyen szempontot érdemes figyelembe vennünk a választás előtt. Először is léteznek irtó és megelőző készítmények. Jó esetben megelőzésen kell gondolkoznunk, de sajnos még igen gondos gazdiknál is megeshet, hogy kedvencünk sajnos már fertőzötté vált. Ilyen esetben nem elegendőek a megelőző termékek. Azt is érdemes tudni, hogy 100 %-os védelem nem létezik. Sokan használnak kombinált megoldást!

Nézzük meg sorban a különböző termékek előnyeit vagy hátrányait!

A kezdetek óta a bolhaírtó samponokat használjuk. Ezek gyors és egyszerű megoldást tudnak nyújtani, viszont egyáltalán nem védenek az újrafertőzés ellen. Ez az oka annak, hogy nyakörvek, vagy spot on-ok használata előtt szokás alkalmazni.

Sokan használnak nyakörveket. Ezek legkorábban 6 hetes kortól alkalmazhatóak, de sok (általában az egyszerűbbek) csak 3-4 hónapos kor után tehető kisállatunkra! Hatóidő tekintetében is válogathatunk. Az egyszerűbbek általában 1 hónap védelmet nyújtanak. Szerencsére vannak komolyabb nyakörvek is, amik akár 7-8 hónap védelemmel látnak el és ráadásul ezek már nem csak bolha és kullancs ellen hatnak (akár szúnyog, atka, szőrtetű és istállólégy ellen is), hanem vízállóak is! A nyakörveket kombinálhatjuk ultrahangos riasztóval vagy más természetes alapú készítményekkel!

A másik nagyon kedvelt megoldást a spot on-ok nyújtják. Ezek közvetlenül az állat bőrére cseppentve tudnak működésbe lépni, így nagyon egyszerű használatot biztosít. Arra az egyre azért érdemes odafigyelni, hogy mindenképpen olyan helyre cseppentsük, ahol azt kedvencünk nem nyalhatja le magáról (nyak hátsó része, gerincvonal). Hátránya lehet, hogy ezek nem tudnak 1-2 hónapnál hosszabb védelmet adni, viszont előnyére írható, hogy nem gátolja a szabad mozgást és nem tud vele elakadni kedvencünk (főleg cicáknál tud nagyobb jelentőséggel bírni, hogy nem fojtja meg magát vele).  Kombinálhatjuk ultrahangos riasztóval vagy más természetes alapú készítményekkel.

A spray hasonló megoldást nyújt, mint a cseppek. Viszont a jobb minőségűeket már akár 2 napos kortól használhatjuk a cseppekkel ellentétben! Ezek is rövidebb hatóidővel rendelkeznek, ezért érdemes naptárban lejegyezni a használat idejét és pontosan követni azt. Szintén kombinálhatjuk nyakörvvel és ultrahangos riasztóval egyaránt.

Az ultrahangos riasztókat elsősorban túrázók kedvelik. Ezt szinte minden esetben a hétköznapokban használt védekezés mellett szokás használni megerősítésre. A beüzemelést követően itt nem szabad megfeledkezni a rendszeres ellenőrzésről, hogy készülékünk biztosan üzemeljen!

Ha már fertőzött állatról beszélünk (elsősorban bolhásság), akkor meg lehet említeni azokat a szereket, amiket a közvetlen környezet fertőtlenítésére alkalmazhatunk. Nagyon fontos, hogy ezt az állatra semmiképpen ne használjuk!

Nem árt, ha tartunk otthon kullancskiszedő csipeszt vagy kullancskiszedő kanalata biztonságos eltávolítás esetére.

Amennyiben kombináljuk a nyakörveket, illetve cseppeket fontos ellenőrizni, hogy milyen hatóanyagokat tartalmaznak, nehogy túladagolás legyen a vége! Ha természetes hatóanyagú termékekkel kombinálunk, akkor nagyobb biztonságra tudunk törekedni.

Fontos, hogy minden esetben a célállatnak való készítményt használjuk! Semmiképp ne tegyünk cicára kutyához használható terméket, hiszen az tartalmazhat olyan hatóanyagot, ami a kutyákkal ellentétben rá káros hatással lehet!

A kisemlősökre -hörcsög, tengerimalac, törpenyúl-, illetve díszmadarakra csak a kimondottan számukra kifejlesztett készítményeket használjuk!

Reméljük hasznosnak bizonyul írásunk és segíti a megfelelő termék kiválasztását kedvencünk örömére!

-Tűzhal team-

2021.03.27 15:14

A törpe nyúl napjaink egyik legkedveltebb társállata. Bájos pofija, változatos megjelenése sokunkat önkéntelenül levesz a lábunkról. Tartása nem ördöngősség, de nap, mint nap, felelősségteljes feladat. Mivel minden kis nyuszi saját egyéniség, viselkedése nincs kőbe vésve, egyedenként igen csak eltérhet! Leggyakoribb kérdés, hogy milyen nemű tapsifülest válasszunk, illetve magányosan, párban vagy esetleg csapatban tartsuk! A válasz nem egyszerű! A törpenyúl őse az üregi nyúl, társas állat. Csoportosan élnek, szigorú hierarchia szerint. Domesztikált kedvencünket viszont sokan tartják magányosan, de ebben az esetben kiemelt figyelmet fordítsunk az ingergazdag környezet kialakítására, a nyuszival történő személyes foglalkozásra. Tarthatjuk párban is, de amennyiben nem szeretnénk bébinyúl áldást, érdemes a hímet ivartalaníttatni. Lehetséges még két nőstény együtt tartása is, viszont hímeket csak ivartalanítva tarthatunk együtt, elkerülve az egymás iránti agressziót! Amennyiben több példány együtt tartása mellett döntünk, érdemes már a kezdetekkor egyszerre beszerezni a nyuszikat!

Szobatisztaság

A nyuszik nagyon gyorsan szobatiszták lesznek, ezért jó, ha van nyuszi wc. Ebbe pelletet tegyünk, amit ha rendszeresen cserélünk, elkerülhetjük a kellemetlen szagokat. A ketrec többi részébe tehetünk forgácsot.

Elhelyezés

Akár kint, akár bent is tarthatjuk a nyuszit, de mindenképpen akkora ketrecet kell választanunk neki, hogy két lábra állva is ki tudjon egyenesedni. Magassága legalább 40-50 cm legyen, alapterületre pedig minél nagyobbat válasszunk, hogy kifejlett korában is kényelmesen elférjen benne!

Legalább 100 cm-es ketrec, ebbe házikó, wc, itató, szénatartó, kerámiatál a felszereltség része, ezeket a gyári ketrecek többnyire már eleve tartalmazzák! Természetesen, ha lehetőségünk van rá, választhatunk 120, 140 cm-es , de akár több szintes ketrecet is! Listázva még az alábbiakra lesz szükség: nyuszitáp, széna, forgács, pellet, vitamin, alomlapát, fogkoptató, nyalósó, játékok, körömvágó és jutalomfalatok a tanítgatáshoz.

Kinti tartásnál figyeljünk arra, hogy a ketrecet vagy kifutót ne helyezzük tűző napra! A törpenyuszik nehezen viselik a meleget! Széltől és esőtől védett helyet válasszunk! Biztosítsunk a nyuszi számára egy házikót, ahová el tud bújni, ha veszélyt érez. Ha hűvösebb az idő, jó sok almot tegyünk a ketrecbe (szénát, forgácsot), hogy a nyuszi meleg vackot készíthessen magának.

Ha a nyuszit lakásban tartjuk, kiengedésnél figyeljünk, nehogy megrágjon valamit (szobanövények, kábelek, bútorok)!

A nyuszik etetése

Széna mindig legyen előttük a szénatartóban. Főeleségként neves gyártók tápjait válasszunk, ezen nem érdemes spórolni! Sajnos napjainkban is sok, nyulaink számára alkalmatlan keverékeket láthatunk a polcokon! Törpenyusziknál napi 3-4 evőkanálnyi a fejadag! Az itatásra legjobb a golyós önitató, de már létezik kívülről feltölthető szelepes változat is, amibe minden nap tegyünk friss vizet!

Mi az amit tilos?

  • a nyuszit nyers zöldséggel, gyümölccsel, vagy fűvel etetni három hónapos kora előtt!
  • kenyeret, cukrot, tejterméket, tojást, állati eredetű termékeket tartalmazó élelmiszerrel etetni!
  • fürdetni!

További fontos információk:

  • Amennyiben kedvencünk szabad téren is tartózkodhat, évente érdemes oltatni a szúnyogok csípése által terjesztett fertőző betegség (Myxomatózis) és az RHD ellen!
  • Ha a nyuszinak hasmenése van, vagy nem bogyózik, és /vagy nem eszik, keress fel minél előbb egy állatorvost!
  • Mindig jó minőségű táppal etesd a nyuszit, hogy a számára fontos tápanyagok a megfelelő arányban jussanak a szervezetébe. A megfelelő emésztésükhöz a magas rosttartalom szükséges. Mi csak ilyen tápokat árulunk!
  • Vedlés idején minél többet fésüld a nyuszit, és adj neki rendszeresen szőrcsomók kialakulását megakadályozó pasztát, vagy pasztával töltött párnácskáka (igen, ilyet is találsz nálunk).

Kívánjuk, hogy a törpenyúlban te is sok örömöd leld majd, de ha további kérdésed merülne fel a nyuszikkal kapcsolatban, keress minket bátran, segítünk! 

-Tűzhal team-

2021.03.24 17:45

A sisakos kaméleon manapság az egyik legnépszerűbb, otthon tartott hüllők közé tartozik. Különleges megjelenése hamar elnyeri azoknak a tetszését is, akik tartózkodnak más hüllőktől.

Tartása viszonylag könnyű, igényel némi odafigyelést, de kezdő hüllőtartóknak is nagyszerű választás lehet.

Mérete nemek szerint változik, a nőstények kisebbek, míg a hímek testmérete és jellegzetes sisakja is sokkal látványosabb. A hímek hátsó lábain kis sarkantyúk figyelhetők meg. Alapszínük zöld, melyeket sárgás, barnás, esetleg kékes sávok, foltok ékesíthetnek. Közhiedelemmel ellentétben színét ezekben az árnyalatokban képes csak változtatni. Ez függhet a hangulatától, hőmérséklettől, fényviszonyoktól. Nemtetszését pedig erős fekete mintázattal fejezi ki.

Terráriuma fontos, hogy magas legyen, hisz kedvencünk a talajon szinte semmit sem fog mozogni. Ha állatunk még fiatal (2-3 hónapos), kezdhetünk kisebb terráriummal (30x30x50), de nagyobban is tarthatjuk, amennyiben az állat biztosan megtalálja benne az eleséget. Érdemes minél több mászóággal, műnövényekkel, indákkal berendezni lakhelyét, hogy kaméleonunk jól érezze magát.  Átalakított akváriumok nem alkalmasak erre a célra, nem tudják a megfelelő szellőzést biztosítani, valamint a páratartalom is hamar lecsökkenhet. A kintről szedett botokkal, ágakkal parazitákat tudunk bevinni a terráriumba, ami megbetegítheti állatunkat! Manapság az üzletekben már rengeteg természetes hatást kölcsönző műágakkal, indákkal találkozhatunk, ami biztonsággal használható. Élő növényeket is tehetünk be (pl.: szobai futóka), ha biztosan tudjuk, hogy nem volt vegyszerekkel kezelve.

Fél éves korát követően kedvencünk lakhelyét (amennyiben kisebb mérettel kezdtünk) végleges méretre kell cserélni. Ez legalább 50 cm széles, 40-50 cm mély, és 90-100 cm magas legyen, hogy megfelelő mozgásteret biztosítson kaméleonunknak.

Aljzatként használjuk kókuszrostot, kerüljük a fenyőkérget és más hasonló aljzatokat.

Tartásához nélkülözhetetlen a megfelelő melegítő, és UVB izzó/fénycső. Előbbi teljesítménye az adott terrárium nagyságától, a mászóágak berendezésétől is függhet. A napozóhelyen biztosítsunk számukra 30-32 fokot, természetesen a terrárium többi részén lehet hűvösebb. Éjszaka nem igényel melegítést, amennyiben a szoba nem hűl 18 fok alá. Az UVB világitásnál figyelembe kell venni, hogy 10.0-ás izzót használjunk, ami lehet 13w, illetve 26w. Nagyobb terráriumoknál fénycső is alkalmazható. Mivel a természetes napfényt helyettesítjük, így ez napi 10-12 órában szükséges. Ennek szabályozása időkapcsolóval a legideálisabb. Megfelelő világítás hiányában nem tudja beépíteni a kálciumot a szervezetébe a fejlődéshez, ami rendellenességekhez, betegségekhez vezethet!

Mind az UVB, mind a melegítő izzókat kerámia foglalatos, fém búrába kell helyezni. A kerámiából, cserépből készült búrák nem alkalmasak, mivel elnyelik a hőt, és az UV-t sem tudják lesugározni a terráriumba.

Emellett magas páratartalom is szükséges (60-80%), amit kézi, illetve automata permetezővel, párosítóval tudunk elérni.

A kaméleonok nem isznak állóvízből, az üvegen, leveleken megcsillanó vízcseppeket nyalogatva visznek be folyadékot, ezért is nagyon fontos a rendszeres permetezés. Kényelmes megoldás a speciális csobogó itató használata, amivel egyúttal a megfelelő páratartalmat is megoldhatjuk!

A kaméleon etetése:
Kizárólag élő eleséggel táplálkozik! Gondoskodjunk a lehető legváltozatosabb táplálékról számukra.

Ez lehet:

  • Lisztkukac
  • Tücsök
  • Sáska
  • Gyászbogárlárva
  • Viaszmolylárva
  • Rózsabogárlárva
  • Selyemhernyó
  • Különböző csótányfélék

Ezeket mindig üzletben vásároljuk, a kint szedett eleség szintén nem alkalmas parazitaveszély miatt.

Az eleségállatot porozzuk jó minőségű (pl. ZooMed) vitaminokkal etetés előtt. Ne használjunk ismeretlen összetételű, házilag kevert porokat.

Ha mindezt megadjunk, egy igazán érdekes kis hüllő válhat társunkká az elkövetkezendő 3-8 évben!

Reméljük hasznosnak találtad írásunkat, sok örömet kívánunk a házi kedvencedhez!

-Tűzhal team-

2021.03.18 11:46

A mai világban egyre jobban elterjedt a különböző kisemlősök tartása az otthonokban. Közülük is egyre többen választják a tengerimalacot lakótársnak. A tengerimalacok tartása bonyolultnak tűnik, ám mégsem annyira az. Pár dologra azonban mégis érdemes oda figyelni, hogy tengerimalacaink és mi hosszú időt együtt tölthessünk. Bár nem hasonlíthatjuk a tengerimalacot a kutyához, mégis sok foglalkozással, törődéssel ragaszkodó kedvencünk lehet. A tengerimalacok átlag életkora 5-7 év közöttre esik, ám a megfelelő tartási körülmények mellett, ez a kor elérheti akár a 10 évet is.

A tengerimalacok nem tartoznak kifejezetten az éjszakai állatok közé. Zsákmányállatként naponta többször pihennek, keveset és nyitott szemmel alszanak. Ennek ellenére könnyen hozzá szoknak az ember életritmusához és a tengerimalacok is akkor lesznek aktívabbak, amikor velük vagyunk.

Az első és egyben legfontosabb tudnivaló a tengerimalacokról, hogy társas lények! Egyedül depressziósak és betegségekre hajlamosabbak lehetnek, amit jól elrejtenek előlünk, így előfordulhat, hogy már csak akkor vesszük észre a bajt, amikor már késő lehet. Csak fajtárssal társítsuk őket! Tarthatjuk párban, háremben vagy több nőstényt együtt. Két hímet már kölyök korukban szoktassunk össze egymással, így mindaddig békében élhetnek, míg fel nem tűnik egy nőstény a közelükben!

A tengerimalac helye

Jól szellőző, rácsos ketrecben érzik jól magukat, ám a huzatot érdemes elkerülni, mert könnyen megfáznak. A megfelelő hőmérséklet számukra 25 fok körül van. Minimum életterük 100x50 cm-es ketrec, amihez ha kapnak kifutót még jobban fogják érezni magukat és gyönyörködhetünk vicces kis bolondozásaikban. Alomnak használhatunk illatmentes faforgácsot magában, vagy fapellettel. A sima pellet azonban kikezdheti a tengerimalacok lábát, így arra mindenképp kerüljön forgács! Hetente egyszer érdemes teljes alomcserét csinálni, a kellemetlen szagok elkerülése érdekében. Fa vagy műanyag bújókat a tengerimalacaink számától függően érdemes beszerezni, az etetőtálakkal és itatókkal együtt, mert ők is képesek össze veszni rajtuk. Praktikus, ha van a háznál egy kisállat hordozó is, utazás vagy takarítás idejére.

Etetése

A tengerimalacok étkezési szokásainál figyelembe kell venni, hogy legelő állatok ezért széna vagy megfelelő szoktatással friss fű korlátlan mennyiséggel legyen előttük. Naponta cserélt friss vízre és legalább 20%-os nyersrost tartalmú, nem magvas tápra van szükségük, a magvak ugyanis tönkre tehetik az emésztésüket, rövidítve ezzel élettartamukat! Fontos dolog, hogy a tengerimalacok nem képesek a C-vitamin előállítására így azt pótolni kell, amiben nyáron friss fű, télen a C-vitamin készítmények segítenek. Gondoskodjunk fogkoptatóról is! A tengerimalacok zöldségeket, gyümölcsöket nasiként, naponta egyszer kaphatnak, illetve szárított borsószirmot és céklát is. Ezek a kézhez szoktatásban is sokat segítenek az ízesített rudakkal egyetemben. Szigorúan kerülendők a „K” betűvel kezdődő zöldségek (pl. kukorica, káposzta stb.) számukra, mert felfúvódást és emésztési rendellenességet okozhatnak.

A tengerimalacok hízékony típusúak, így etetésükre oda kell figyelni. Etetésüket ne mindig ugyan akkorra időzítsük, mert megtanulják, és biológiai órájuknak köszönhetően követelőzőek lesznek.

Ápolás

A tengerimalacok naponta többször tisztálkodnak, így csak egzotikus állatorvos javaslatára fürdessük őket. Karmaikat bizonyos idő után érdemes visszavágni, különben felpöndörödhet nekik, ehhez rendelkezésünkre állnak számukra gyártott karomvágó ollók.

Napjainkban rendkívül népszerűek a kopasz tengeri malacok. Ezek az állatok hiányzó szőrüknek köszönhetően hypoallergének! Tartásuk megegyezik a hagyományos, szőrös változatú társaikéval, azzal a különbséggel, hogy számukra a ketrec helyett zárt terrárium javasolt. Természetesen rendelkeznie kell a terráriumnak megfelelő szellőzéssel, illetve a lakás hőmérsékletétől függően akár egy melegítő izzóra is szükségünk lehet!

A tengerimalac tartás, más állatokéhoz hasonlóan nagy felelősséggel jár! Csak akkor tartsunk tengerimalacot, ha vállalni tudjuk, hogy biztosítjuk számukra ezeket a feltételeket!

Reméljük hasznosnak találtátok az írást, további felmerülő kérdéseitekre szívesen válaszolunk!

-Tűzhal team-

2021.03.12 8:31

Tudnunk kell, ha egy vagy több madarat szeretnénk kedvencként tartani bármely fajból, az rengeteg foglalkozással és türelemmel fog járni!  Legyen az Hullámos papagáj, Nimfa papagáj, nagyobb testű papagáj például Rozella, Nagy Sándor vagy akár Kanári és Pinty féle, ezek az állatok lehetnek zajosak, kiszórhatják a maghéjat, kora reggel már énekelhetnek, tehát erre jobb felkészülni! Viszont, ha egy madár törődést kap, biztosak lehetünk, hogy remek kis barátot lelünk bennük! Ezek tudatában, ha díszmadár tartásra adjuk a fejünket, el kell döntenünk melyik is a legmegfelelőbb faj a számunkra! Az élettartamukat is figyelembe kell venni, hiszen minél nagyobb a papagáj, annál nagyobb az elköteleződés hosszú távon! Vannak papagájok akik több, mint 50 évig is élhetnek! Sok embert csábít, ha egy papagáj beszél (hangot utánoz) de ehhez a madarunkkal rengeteget kell foglalkozni, ha szeretnénk erre megtanítani. Választhatunk az alapján is, hogy kicsivel kevesebb időt igényeljen egy madár, ne kelljen sokat foglalkozni vele. Erre a Pintyek vagy a  Kanári megfelelő választás lehet, de csak is úgy, ha nem egyedül tartjuk őket!

Ismertebb hobbimadarak

A hullámos papagáj kedvelt madár, nagyon sok színváltozatban ismert. Élettartamuk 5-10 év. Kis termetűek, de élénk madarak. Türelemmel könnyen magunkhoz szelídíthetjük őket. A hím Hullámos papagáj egyedül tartva hajlamos a hangutánzásra. Ebben az esetben a gazdája lesz a társa, tehát sok időt kell vele töltenünk. Amennyiben erre nincs elég szabadidőnk, tartsuk párban, de akkor inkább egymás iránt érdeklődnek a gazdival szemben. Ez minden papagájra igaz!

A Nimfa papagáj nagyobb termetű, szintén kedvelt faj. Élettartamuk 10-15 év. Egyedül és párban is tarthatók, ugyanazokkal a feltételekkel, mint a Hullámos papagájok.

A Kanárik vagy Pintyek mindenképpen párban szeretnek élni vagy esetleg nagyobb helyen kolóniában. Amennyiben nem szeretnénk szaporulatot, tarthatunk azonos nemű egyedeket is! Ne a termetük alapján ítéljünk nekik kis kalitkát, hiszen ők is igénylik a kényelmes, tágas teret. A Kanári élénk színe és éneke miatt kedvelt.  A Kanárik akár 10 évig is élhetnek fogságban, a Pintyek úgyszintén. Ha nagyobb papagájt szeretnénk, akkor egy hatalmas elköteleződésre kell felkészülnünk! Rengetek idő, türelem, foglalkozás áll előttünk. Ezek mellett nagy teret kell biztosítanunk számukra!

Sidney, fehérvári üzletünk kabal-arája :)

Főbb tudnivalók

Általánosságban, amire szükségünk lesz, ha madarakat szeretnénk tartani az egy kalitka, ez függ a madár fajától, méretétől és az egyedek számától. A Pintyek és Kanárik inkább szélesebb kalitkát igényelnek. Ha párban tartunk madarat, kelleni fog odú, amibe fészekanyagot vagy apró méretű forgácsot rakhatunk. Az odú mérete inkább nagyobb legyen, számolva az utódokkal. Emiatt a kalitka is nem árt, ha minél nagyobb és kényelmesebb. Szükségünk van önitatóra és etetőre, ülő rudakra. A természetes fa alapú rudakat részesítsük előnyben, a műanyagokkal szemben!  A tollváltás elősegítése érdekében madárfürdetőre és szépia csontra van szükségük. A madarak nagyon szeretnek pancsolni, hiszen ők is tudják, hogy az egészséges toll növekedéshez szükséges a víz. A szépia csont calcium és ásványi anyagok tartalma miatt is fontos madarunknak. Madárhomok az emésztés segítése érdekében szükséges. Ezt akár alomként is használhatjuk, de egy külön tálkában is kínálhatjuk nekik. Vitaminok, amiket kúraszerűen adjunk, jódozott víz, csőrkoptató, körömkoptató. A játékok is fontosak, hiszen ezek nélkül kedvencünk unatkozni fog. A jó minőségű, adott fajnak előállított magkeveréken kívül kedveskedhetünk nekik fürtös kölessel és különböző ízesített rudakkal. Kínáljuk őket gyümölccsel, zöldséggel is! Kedvencük az alma és a reszelt répa!  Ne etessük őket csokoládéval, laktóz tartalmú ételekkel, liliomfélék családjába tartozó növényekkel, és avokádóval. Ezek akár végzetesek is lehetnek számukra!

Sok boldog pillanatot és madárcsicsergős évet kívánunk a leendő gazdiknak!

-Tűzhal team-

2021.03.10 15:58

Az afrikai törpesün, ellentétben a hazánkban is honos keleti süntől, nem védett állat, tartásához engedély nem szükséges. Ugyanakkor a hazai fajnál kisebb testű, illetve a több generáción át tartó tenyésztésnek köszönhetően szinte már házi állatnak tekinthető. Nagyon elterjedt lett a süni tartás, és sokan választják első kedvencüknek. Ha úgy érezzük, hogy nekünk egy afrikai törpe sün a boldogság, akkor kompromisszumokat is kell érte hoznunk. Sok időt és foglalkozást igényelnek, nem szabad elhanyagolnunk őket, mert könnyen elvadulhatnak tőlünk, bár tény, hogy minden egyed igazi egyéniség!

Kötődésük hozzánk, lehet, hogy csak hosszas munkával fog kialakulni! Ha mindent jól csinálunk, akkor ez a picike állat boldoggá teszi a mindennapjainkat.

A törpesün tartása

A sünök éjszakai állatok, nappal alszanak, késő délután, este felé kezdenek megélénkülni. Élettartamuk 4-7 év.

A süninek hatalmas a mozgásigénye, ezért nagy ketrecre van szüksége. Minimum 100x50 cm a megfelelő, de a nagyobb ketrec 120x50 cm még jobb lenne.

A természetes élőhelyükön nem esik a hőmérséklet 20 fok alá, télen ezért szükséges lehet meleget biztosítanunk, például infra lámpával. Az optimális hőfok 22-26 fok között van számukra. Elhelyezésükkor kerüljük a huzatos helyeket. Megvan a képességük, hogy téli álmot aludjanak, hibernálódjanak, de ez végzetes is lehet, ezért igyekezzünk biztosítani számukra a megfelelő körülményeket. Ha valami nem tetszik nekik „puffognak” és összehúzzák magukat, kifeszítve tüskéiket.

A sünit mindenképpen egyedül tartsuk, de ha minden áron kettőt szeretnénk fontos tudnunk, hogy nagy az esély rá, hogy nem fog tombolni a szerelem. A törpe sün több színváltozatban ismert, legelterjedtebbek a tarka, fehér, izabell egyedek a vadszínű mellett.

A mozgásigényről...

Azért, hogy kis barátunknak az éjszakai maraton futásáról ne kelljen lemondania, egy futótányért vagy kereket rakjunk be neki, aminek minimum 30 cm az átmérője. Ha a helyünk engedi, kifutó karámot is állítsunk fel nekik! Szükségünk van egy tágas odúra és egy olyan bújóra, amibe kényelmesen elvackolhatja magát. Rakhatunk be nekik puha fekhelyet, vagy takarót amibe el tudnak bújni melegedni. Etető és itató is kell a ketrecbe. Ha tálakat használunk, akkor kerámiát válasszunk, mert azt nehezebben borítják fel. Érzékeny szaglásuk miatt kerüljük az illatos almokat. Ez lehet papíralom vagy forgács, de csak illatmentes. Sarokba illő wc, amibe piszkít, ezt macskaalommal, vagy pellettel töltsük meg. A fürdőhomok a megfelelő arra, ha sünink tisztálkodni szeretne, ezt egy peremes alomtálcába rakhatjuk. Sok süni szereti a csörgős labdákat, de egy bújózsák is szuper ajándék lehet nekik.

Mit eszik a törpesün?

A sünit jó minőségű száraz vagy aszpikos süntáppal, esetleg ritkán macskatáppal etethetjük, ez inkább kölyök táp legyen. A gyümölcsöket kevésbé kedvelik, a lárvákat, rovarokat annál inkább. Sajnos, ha viszolygunk ezektől a dolgoktól, akkor itt az első dolog amit sünink kedvéért be kell vállalnunk. Imádják a gyászbogarat, viaszmoly lárvát, lisztkukacot, de kínálhatjuk csótánnyal, sáskával vagy tücsökkel is egyaránt. Az elhízás a süniknél több problémát előidézhet, ezért főleg a lárvákkal mértékkel etessük őket. A sünik laktóz érzékenyek, tehát kerüljük az ilyen ételeket!

Ápolás, gondozás

Csak akkor fürdessük őket, ha nagyon muszáj. Táplálékuktól függően ürülékük néha folyékonyabb, ragacsosabb lehet, ezért ilyenkor összekenhetik magukat. Célszerű emiatt a helyüket gyakran takarítani. A kifejlett sünöket -főleg ha szabadtéren is tartjuk őket- esetlegesen kezelni kell a belső és külső élősködők ellen, ezt kisállatoknak gyártott spot-on segítségével tehetjük meg. Ha étvágytalan, sántít, nehezen lélegzik a süni vagy hasmenése, bőrproblémája akad, mindenképpen forduljunk állatorvoshoz.

Karmaikat rendszeresen vágni kell, ehhez beszerezhetünk karomvágó csipeszt vagy ollót.

Reméljük, hogy hasznosnak találtátok a cikket, jó sündörgést kívánunk!

További kérdések esetén, keressetek minket bizalommal!

-Tűzhal team-

2021.03.08 16:09

A modern teknőstartás ma már másról szól, mint 20 évvel ezelőtt. Míg régen „elegendő” volt egy akvárium egy kis kavics, a víz és a lakó, mára már tudhuk, hogy ez mind a lehető legrosszabb megközelítés. Arról más sajnos nem szólt a fáma, mennyi és milyen túlélője akadt ennek a kiképzésnek! „Kis” páncélosunk legjobb tartásához nagyon kevés, de nagyon fontos igény kielégítése szükséges! A teknőstartás receptje a következő: Figyelnünk kell a teknősünk elhelyezésére, etetésére, a megfelelő világításra és az akvárium magasfokú szűrésére.

Felkészülés

Fontos megemlíteni, hogy a kis páncélosunk nem egy-két évre szól, sőt! Akváriumunk lakója legalább húsz évig boldogíthatja mindennapjainkat. A teknősnek folyamatos odafigyelés és gondoskodás igénye van úgy, hogy nem hagyhatja el az akvárium biztonságát a mi és az ő érdekében sem. Ezek a teknősök vízi teknősök, tehát nem fogják magukat komfortosan érezni az akváriumon kívül, valamint a számunkra sem előnyös tekintve, hogy szalmonellát hordozhatnak. Na, nem kell megijedni nem arról van szó, hogy érintésre megbetegszünk, de nem puszilgatjuk és nem vesszük szájba a teknőssel borított kezünket sem, bár ez inkább a fiatal állattartókra vonatkozik! J
Fontos tudni, hogy habár a legtöbb itthon kapható teknős faj alig kisebb vagy nagyobb egy 200 Forintos érménél, felnőtt korukra a 25-30 cm-es méretet is elérhetik, ezért túlzás nélkül hatalmas helyigényük lesz. Ilyen szempontból kell inkább kisebbre növő fajok között válogatnunk, mint például a pézsmateknős, amely felnőtt korára is csak 8-12 cm-es páncélhosszal fog rendelkezni.

A teknős birodalom

Kisebb fajoknál (pl.: Pézsma) legalább 60 cm-es akváriummal illik kezdeni, felnőtt állat ennél tágasabb helyet igényel. Nagyra növő ékszerteknősöknél gyakorlatilag nincs felső határ. Egy felnőtt ékszerteknős 120 cm-es akváriumban már egész kényelmesen elmozgolódhat, viszont többen tartanak 5-600 literes medencékben ilyen dinókat, akik bizony igazán komfortosan érzik magukat ezekben. J
Mindenképpen szükséges egy vízmelegítő –nagy testűek esetén törésbiztos-, mivel ezek az állatok könnyen megfázhatnak, 26-27 Celsius fokra lesz szükségük.
Talajként mindenképp homokban kell gondolkodni. A kérdés jogos miért, hiszen sokan állnak a nagyobb szemű kavicsok mellett. Azért, mert ez a megoldás a legmegfelelőbb minden szempontból. Könnyű takarítás egy talajporszívóval, bélelzáródás és haspáncél sérülésének elkerülése. Nagyobb illetve kisebb szemű kavics esetén túl nagy a veszélyfaktor a teknősünk sérülésére. Válasszunk az állatunk méretéhez illő kimászót, teknős szigetet. Az utóbbi években az üvegfalhoz rögzített rudakon a vízszinthez alkalmazkodó, lebegő szigetek  -borsos áruk ellenére- uralják a piacot.
Akváriumunk méretéhez megfelelő szűrőt kell választanunk, mivel kis páncélosunk nagy koszt tud csinálni lakóhelyére. A szűrőberendezésnek legalább 5-6-szor át kell forgatni az akváriumban lévő vizet. Ezért például egy 250 literes medencéhez egy 1250 liter/órás szűrőben illik gondolkozni. Nem sok belső szűrő képes ilyesmire. Valamint újabb szavazat a külső szűrő mellett, hogy a bele való fizikai és biológiai szűrésről gondoskodó anyagok sem feltétlen kompatibilisek egy belső szűrővel. Tehát egy felnőtt teknősnek a legpraktikusabb, számunkra pedig a legkényelmesebb a külső szűrő használata. Jól megválasztott szűrőanyagokkal, az adott akváriumtól függően elegendő több havonta, de akár évente egyetlen alkalommal karbantartani!

A világítás a teknős tartás lelke! Milyen célokat szolgál esetünkben a világítás?

  • Napszakok érzékeltetése.
  • A napozó szárazulat melegen tartása.
  • A nap által leadott D vitamin beépülése és egyéb pozitív hatások elérése.

Fentiek elérésére több megoldás kínálkozik! Kisméretű akváriumoknál elegendő egy dupla foglalatos lámpabúra, ami egy melegítő izzót és egy 10.0 UV-B izzót rejt. Nagyobb tartási helyen, illetve testesebb állatoknál ez már nem elegendő, itt egy spot lámpa a legegyszerűbb megoldás a szárazulat felett, amellyel 30-32 celsius fokot kell elérnünk olyan módon , hogy teknősünk teljes testét érje a hő ezzel is imitálva a nap melegét. A szükséges UV-B fényt egy az akváriumra helyezett armatúrával, benne egy T5-ös UVB fénycsővel érhetjük el. Ez a fénycső egész szezonban képes biztosítani a szükséges UV-B sugárzást, míg az UV-B izzót legalább 6 havonta újra kell cserélni! Ez fogja biztosítani hüllőnk számára az összes olyan pozitív hatást, amelyet a szabadban, természetes körülmények között kapna. Félreértés ne essék, lehetséges, hogy talajlakó pézsma és egyéb iszapteknősök nem fognak túl gyakran vagy egyáltalán kimászni napozni, de ettől függetlenül nekik ugyanúgy szükségük van ezekre a fényhatásokra. Illik megemlíteni, hogy ezekre összeségében van szükség és az egyik nem helyettesíti a másikat, tehát ahhoz, hogy kis páncélosunk a legjobb körülmények közt élhessen, ezekre szükség lesz! Praktikus, ha a lámpákat időkapcsolóval működtetjük!

A teknős-menü

Mára már egészen kiváló beltartalommal bíró teknőstápokat fejlesztettek ki a neves gyártók. Etetésüket ezeken kívül fagyasztott eleséggel (garnéla, hal illetve kagyló) a legegyszerűbb megoldani, viszont nagyon szeretik talajlakóink a csigákat vagy különböző rovarokat és azok lárváit. Ezeket ismert gyártók vitamin és ásványi anyag termékeivel porozva kínáljuk! A régebben széles körűen alkalmazott liofilizált hal, gammarus, shrimp etetése mára szerencsére háttérbe szorult, esetleg vésztartalékként, alkalmilag kínálhatjuk kifejlett állatoknak.
Ha ezt a pár dolgot figyelembe vesszük és betartjuk, kis teknősünk boldog lesz, nagyra fog nőni és biztosan sokáig velünk éli hosszú életét!

Reméljük hasznosnak találtátok a cikket, további kérdéseitekkel bátran keressétek kollégáinkat!

-Tűzhal team-

2021.03.05 12:50

-Avagy, mit kell tudnunk a hörcsögökről? -

Milyen hörcsögöt válasszunk? Hogyan tartsuk a hörcsögöt? Jó választás a hörcsög a gyermekek mellé?

Általában ezek a kérdések merülnek fel először az emberben, ha a gyermeke hörcsögöt szeretne házikedvencnek.

Lássuk, mire számíthatunk, ha otthonunkat egy aranyhörcsöggel vagy törpehörcsöggel osszuk meg!

A hazánkban beszerezhető 5-6 hörcsög fajból három terjedt el széles körben, ezek a szíriai aranyhörcsög, a dzsungáriai törpehörcsög és a roborovszki törpehörcsög.

Napjainkban a hörcsögök az egyik legnépszerűbb és legolcsóbban tartható házikedvencek közé sorolhatók, nem ok nélkül, hiszen kevés igényük mellett könnyen tarthatóak. Robosztusak, helyes tartás esetén nem büdösek és kevéssé allergizálnak. Fontos kiemelni, hogy semmiképpen sem játékszerek, önálló igénnyel és akarattal rendelkező, aranyos kis lények.

Habár igényeik hasonlóak, de ez a három faj mind viselkedésben, mind méretében eltér egymástól.

Szíriai aranyhörcsög

Legnagyobb, –de így is csupán 10-16 cm- az aranyhörcsög. Hármójuk közül a legnyugodtabb, a törpékhez képest leglassabb szőrmók. Sima és hosszú szőrű (angóra) változata ismert, sőt már felbukkant az extra selymes, csillogó szőrű szatén (szatiné) szőrtípus is! Számos színváltozata létezik az egyszínűektől a trikolorokig, a sötét fülűtől a piros szemű változatokig bezárólag. Az aranyhörcsög magányos, területvédő állat, így mindig egyedül tartsuk! A természetben is csak a párosodás idején viselik el egymást!

Dzsungáriai törpehörcsög

A dzsungáriai törpehörcsög mindössze feleakkora, mint a fentebb tárgyalt rokona, tehát csupán 5-7 cm! Tündéri tekintetével, csinos csíkos hátával sokakat levesz a lábáról! Rendkívül népszerű, mivel a rokonai közül a legkevésbé harapós! Számos színben fellelhető a fehértől a feketéig, a kék és krém színűvel együtt! Ritkán már tarka (panda) egyedekkel is találkozhatunk! Az aranyhörcsöghöz képest gyors, izgága, örökmozgó jószág. A dzsungáriai törpehörcsög is szigorúan egyesével tartható faj!

Roborovszki törpehörcsög

Az előző fajokhoz képest legkésőbb került a hobbiállat tartók birtokába a roborovszki törpehörcsög. Kezdetben nehezen elérhető, drága ritkaság volt, de mára már széleskörűen elterjedt. A legcukibb elbájoló pofija, legkisebb termete és az a tény, hogy párban is tartható, helyet biztosít számára számos háztartásban. Sajnos a triumvirátus legharapósabb tagja, de egyes példányaik kezessé válhatnak. Rendkívül gyors mozgású, már a ketrecében is nehéz elkapni, szabadban letéve gyakran azonnal teljes gázzal elstartol! Ezzel szemben például az aranyhörcsög, ketrecéből kivéve gyakran percekig csak nyakát nyújtogatva körbe kémlel.

A hörcsögök tartása

A fentebb tárgyalt fajok tartása szinte teljesen megegyezik. Biztosítsuk számukra a lehető legtágasabb ketrecet, amit a rendelkezésre álló helyünk és pénztárcánk megenged! Ma már számos gyártó rengeteg modelljéből választhatunk az egyszerű téglalap alapútól a többszintes csöves ketreceken át a jópofa cirkuszi sátor vagy akár stadion alakú hörcsöglakosztályokig!

Amennyiben gyárilag nem tartalmaz a ketrec hörcsögforgót vagy tányért, azt mindenképp szerezzünk be, a választott fajnak megfelelő méretűt! Napjainkban a tapasztaltabb hörcsögtartók inkább a teli felületűt válasszák a rácsossal szemben. Sőt, léteznek már csapágyazott, extra halk, hosszú élettartamú modellek is!

Szükségünk lesz hörcsögönként egy bújóra, bele való gyapotra, ágybetétnek. Életterét gazdagítsuk létrával, mászókával, játékokkal! A legtöbb gyári ketrec alapból tartalmaz golyós itatót, ebből már kívülről feltölthető szelepes modell is létezik! A műanyag etetőtál nem lesz hosszú életű, inkább kerámiát válasszunk! A hörcsögök homokfürdőben tisztálkodnak, így a fürdető homoknak is szükségünk lesz egy tálra! Parányi termetüknek megfelelően kis mennyiségű táplálékot fogyasztanak, viszont szívesen bespájzolnak, érdemes néha felderíteni a titkos éléskamrájukat!

Etetés

Táplálékuk minőségén nem érdemes spórolni, főeleségként neves gyártók jó minőségű fajspecifikus magkeverékeit ajánljuk. Nasinak, szelídítéshez mézes rudakat, szárított szirmokat kínáljunk. Kedvenc csemegéjük a különböző rovar lárvák, úgy mint lisztkukac, gyászbogár lárva, viaszmoly lárva. Az ezektől a csemegéktől viszolygó anyukák megnyugtatására, léteznek ezekből szárított változatok is! Ezek etetését ne vigyük túlzásba, heti 5-8 db lehet a fejadag! Bár sok példány nem rajong érte, kínáljuk őket napi szinten zöldséggel, heti 1-2 alkalommal pedig gyümölccsel is! Emberi ételek adását mindenképpen mellőzzük! Elengedhetetlen a fogkoptató kő, illetve erre alkalmas fa játékok behelyezése. Alomnak pormentes faforgácsot ajánlunk.

Összefoglalva, tehát jó döntés a hörcsög a gyermeknek? A válasz mindenképpen: igen! Szerény igényű társállatok, a gyermekek szívesen gondoskodnak róluk, felelősségre tanítanak és kivétel nélkül a szülők szívébe is belopják magukat ezek a gombszemű, két lábon élelmet kuncsorgó bájos állatkák!

Reméljük hasznosnak találtad írásunkat, ha maradt megválaszolatlan kérdésed, szívesen állunk rendelkezésedre!

 

-Tűzhal team-

2021.03.03 7:51

A leopárd gekkó az egyik legkönnyebben tartható és kézhez szoktatható hüllő!
Azért néhány információra szükséged lehet ha igazán kényelmes élőhelyet szeretnél kialakítani számára...

Nézzük meg mi a helyzet a terrárium megválasztásával!

A leopárdgekkó tartása

Egy kifejlett gekkó 20-25cm lesz, ezért érdemes egy legalább 60x30x30 cm-es fekvő terráriumot berendezni. Ha nagyobb az sem baj, illetve ha több egyedet szeretnél együtt tartani akkor a terrárium mérete azzal arányosan növekedjen!  A legmegfelelőbbek a tolóajtós terráriumok, amik felül és elöl szellőzővel vannak ellátva. Akvárium nem jó, mert a gekkók nem szeretik ha felűlről nyúlsz hozzájuk (ezt támadásnak tekinti és lestresszelheted vele) és a hőmérsékletet sem tudod biztosítani benne. A gekkóknak nappal 28-32 fokra van szükségük. Ezt a legkönnyebben melegítő izzóval tudod megteremteni. A legkézenfekvőbb egy kerámia foglalattal rendelkező lámpabúra, amit csak rá kell helyezz a szellőzőnyílásra. Jó ha a hőmérséklet éjszaka sem hűl nagyon 20 fok alá. Ha mégis akkor használhatsz talajfűtőt vagy fény nélküli kerámia izzót illetve éjszakai fénnyel rendelkező izzót. Az izzó teljesítménye a terrárium méretétől függ. Az ideális hőmérséklet ellenőrzéséhez helyezz be egy hőmérőt (vagy hő- és páramérőt)! És ha még könnyebbé szeretnéd tenni a dolgod akkor egy időkapcsoló elvégzi helyetted az izzó működtetését.

Terrárium berendezése

Ezekkel a technikai részét sikerült is teljesítened, szóval térjünk át a terrárium berendezésére! Mi a helyzet az aljzattal? Érdemes speciális, hüllőknek kifejlesztett homokot választani. Mivel a gekkó többnyire egy helyre ürít ezt könnyen tisztán tarthatod akár egy alomlapáttal és elég néhány havonta cserélned. Azt azért jó ha tudod, hogy a természetből gyűjtött talajjal élősködőket és baktériumokat juttathatsz be! Választhatsz nagyobb méretű köveket is amit nem tud lenyelni és nem túl élesek (nehogy megsértse magát). Mindenesetre SEMMIKÉPPEN NE VÁLASSZ tőzeget, fenyőkérget vagy virágföldet! Ezeket megeheti és könnyen kaphat bélgyulladást.

Itató tálkával tudsz friss vizet biztosítani. Ezt célszerű naponta cserélni és ha a melegítő izzó alá helyezed, akkor könnyebben hozzájárulhatsz a 40%-os páratartalomhoz ami a vedléskor különösen fontos. A tál ne legyen túl mély nehogy belefulladjon és el is férjen benne, ugyanis a vedléskor sokat segít az is ha be tudja nedvesíteni magát.

Mivel éjszakai állat bújóra szüksége lesz, hiszen napközben szeretnek rejtőzködni. Tehetsz 1-1 bújót a terrárium melegebb és hűvösebb oldalára is. A dekoráláshoz használhatsz műnövényeket, fákat és köveket is. Akadnak élő növények is amik bírják ezeket a körülményeket. Kimondottan rovarokat esznek és növényeket egyáltalán nem. Arra azért jó ha figyelsz, hogy ne legyen mérgező a növény hiszen nyalogatni szoktak mindent! Persze a virágföldhöz se férhessen hozzá!

Minél érdekesebben rendezed be a terráriumot annál kisebb az esélye, hogy ellustuljon kis kedvenced. A mászó felületet azzal is tudod növelni ha a terrárium 3D hátterezett és nagyon jól is néz ki.

És ezekkel már készen is állsz a kis gekkó fogadására

Etetés

Etetésükkel kapcsolatban még tudnod kell, hogy a gekkók rovarokkal táplálkoznak. Érdemes változatossá tenni az étrendjüket hogy megfelelően hozzájusson mindenhez. Míg fiatal gekkóról beszélünk addig leginkább kicsi tücsökkel és liszkukaccal tudod etetni, de ahogy nő kiegészítheted viaszmoly lárvával, sáskával, gyászbogár lárvával és csótánnyal is. Itt is megemlíteném amit már az aljzatoknál, hogy a természetből gyűjtött eleséggel betegségnek, mérgezésnek teheted ki!

Természetesen a vitaminokról sem szabad megfeledkeznünk! Az eleségállatot vitaminporba forgatva a legegyszerűbb a kálcium és egyéb vitaminok bevitele. Kiegészítésként pedig már kaphatóak olyan eleségek is amivel az eleségállatot is egészségesebbre táplálhatod!

Reméljük hasznosnak találtad írásunkat, sok örömet kívánunk a kis kedvencedhez!

-Tűzhal team-

TOP termékek

Házhozszállítás

Házhozszállítás

Játékok

A kisemlősök közé tartozó hörcsögök, tengerimalacok, nyuszik, sünök nem játszanak úgy klasszikus értelemben, mint mondjuk a kutyák. Persze főleg fiatal korukban szívesen birkóznak, kergetőznek egymással, felnőtt korukban fajuknak megfelelően vagy magányosan élnek, vagy szigorú hierarchia szerinti csoportokban. A játék esetükben inkább a mozgás ösztönzését jelenti! A zárt térben tartott állatok megromlott egészségének első számú oka a mozgáshiány! A gazdi által minden földi jóval ellátott házikedvenc nem szorul több kilométeres táplálékgyűjtő túrákra a túlélésért, ezt nekünk kell stimulálnunk megfelelő „játékok” biztosításával! Örök klasszikusok a hörcsögforgók, hörcsöggömbök, tengerimalacoknak, sünöknek a futótányérok, futótálak. Deguknak, csincsilláknak remek szórakozási és pihenési lehetőség a függőágy. Kiváló unaloműző nyulaknak és más rágcsálóknak a jutalomfalat tartós labda! Akár a süniknek ízletes lárvákkal megtöltve… A környezetgazdagítás megnöveli társállataink egészségét és élettartamát! Éljünk a kínálat és a fantáziánk adta lehetőségekkel!